Avokádó - miért "superfood"?

Minap belefutottam egy szörnyen nagy avokádóba és 5 percig legalább vaciláltam, hogy megvegyem-e, mert a méretéből ítélve kisebb dinnyeféle is lehetett volna. Salátával fogyasztottam el nyersen, de miközben ettem (ami eltartott egy jóideig, pedig csak a felét készítettem el) eszembe jutottak mindazok a jó dolgok, amiket az avokádó tesz a testünkkel és a megannyi felhasználási területét.

1.     Egészséges zsírok

Míg a legtöbb gyümölcsnél óva intünk a fruktóz tartalmuk miatt, itt ezzel nem kell foglalkoznunk, mert az avokádó fő alkotóeleme egy egyszeresen telített zsírsav. Ebből kifolyólag nagyon tápláló hisz 100 gramm bevitelével 160 kcal-hoz juttatjuk a testünket. Ebben a mennyiségben 9 gramm szénhidrát is fellelhető, de mivel ennek nagyrésze rost (7g), igy alacsony szénhidrátos diétákhoz is kiváló. Végül, amiért növényi eredetű zsiradékról beszélünk, a koleszterin illetve a triglicerid szintünket is kordában tartja.

2.     Több kálium, mint a banánban

 Magas kálium tartalma gondoskodik róla, hogy a szervezetünkben az idegkapcsolatok olajozottan kommunikáljanak egymással. Valamint csökkenthetjük vele vérnyomásunkat, és megelőzhetünk esetleges vesebántalmakat is kellő kálium bevitellel.

3.     Antioxidánsok

Az avokádó a rengeteg antioxidánst tartalmaz, amik nagyban hozzájárulnak szemeink egészségének megőrzéséhez. Ezen felül összetételének köszönhetően más növényi táplálékokból is elősegíti az antioxidánsok felszívódását, így megduplázva a hátékonyságát.

4.     Sokoldalúság

Az avokádót semleges íze és krémes állaga miatt rengeteg ételhez hozzáadhatjuk. Leginkább szószként (guacamole) és nyersen salátára szokták rakni, de kiváló kiegészítője lehet turmixoknak, illetve grillezve húsokhoz.

Az avokádó sajnos hazánkban nem annyira honos, de szupermarketekben ma már szinte mindenhol fellelhető. Import termékről beszélve nem olcsó, de tápértékét tekintve minden forintot megér. Mivel sokat utaznak ezek a kis egészségbombák, legtöbbször éretlenül érkeznek meg hozzánk. Ha mégis szerencsét szeretnénk próbálni és ráérünk, a következő módot ajánlom a tökéletesen érett avokádó kiválasztására:

Ha mégsem találtunk érett példányt ne keseredjünk el! Otthon egy tálban 5-6 nap alatt érett lesz, és ez idő alatt még az ebédlőasztalt is díszíti. Ha viszont nem törődünk az esztétikával, akkor egy-egy újságpapírba csomagolva felére csökkenthetjük az érési időt.

Feldolgozásához pedig mi ezt a módszert ajánljuk: