Jógamese szakításról, sérülésről és saját gyakorlásról

Helyezkedj el a matracod legvégén, zárt állásban. Magastartás, belégzés, majd kilégzésre lépj jobbra, egy nagyjából egy méteres terpeszbe. Karokat engedd le oldalsó középtartásba, egyenes háttal hajolj előre. Dandayamana-Bibhaktapada-Paschimottanasana - amikor először hallottam ezt a szanszkrit nevet, úgy értettem, hogy ‘blablabla a pasimon alszom ma” - mivan?! Ilyenkor mindig kuncognom kellett, alig tudtam visszafojtani. Kerestem másokkal a szemkontaktust, hátha más is hallotta. Nem hallották… Hova kerültem?!

Gólyaállás terpeszben. Mindig is a kedvenc pózom volt, mert élveztem, hogy úgy csinálom könnyedén, hogy közben azért van benne kihívás. Tudjátok a pont megfelelően langyos víz, csak annyira hideg, hogy odafigyeljek, de nem bántóan.
Egy dolog zavart csak. A neve a póznak. Nem a pasimonalvós, hanem a magyar. Miért gólyaállás? A gólyáknak, bár két lábuk van, szinte az összes képi ábrázoláson egy lábon egyensúlyoznak. “gólya gólya gilice, mitől véres a lábad?” - énekelgettem sokszor magamban a gyakorlás közben, nem is sejtvén ez a dalocska valamint az egy lábas gondolataim mennyire magukban hordozzák a sorsomat, mennyire minden feje tetetjére fordul majd,

Egy februári, meglepően napos péntek volt a felfordulás napja. Emlékszem, direkt a kedvencét főztem, és elmentünk a várba sétálni. Buda - imádom. Mindig is otthon volt számomra. Barátságos, emberi léptékű és zöld. Kicsit úrias, kicsit sznob, pont jó. Budai úrilány, aki ha teát iszik a kisujját eltartva szürcsöli a csészéből. Sosem iszom teát. De a kávét kisujj eltartósan iszom a bögrémből. Nagymamámnak volt mindig ez a mániája, hogy egy úrilány miket csinál és miket nem. Hát nem vagyok úrilány.

Ragaszkodott hozzá, hogy menjünk be a boltba mosogatógép-tablettát venni, mielőtt hazaérünk.
Otthon melegedett a vacsora a tűzhelyen, mosogatógép-tabletta a gépben, csörögnek a tányérok, mikor is elhangzik a hidegrázós mondat: beszélnünk kell, mert vége. 

Azóta sem értem, miért volt oly fontos a mosogatógép tabletta. Mosatlan edényekkel nem lehet szakítani? Kellett az alapzaj? Ha rendben a lakás talán az egész könnyebb lesz? Vagy akkor rendben a lélek is? Mint kint úgy bent?
Mire lejárt a program, az én életem is darabokra hullott. Nem volt kapcsolatom, nem volt hol laknom, mit dolgoznom, és bár még nem realizáltam akkor, de mivel szinte együtt nőttünk föl, ezer szál kötött, emberek, emlékek, helyek, tárgyak - és ezek mind elvesztek. Nem voltam én sem. 

Egy évvel azelőtt, egy novemberi szombaton mentem el életem első jógaórájára. Mondhatnám, hogy igényem lett valami olyan dologra ami a testemmel és a lelkemmel is foglalkozik, hogy szerettem volna mélyíteni a spirituális tudásomat, elkezdeni a belső utazást, de hazudnék. Én bizony a bejgliháj miatt mentem. Benne voltam a szokásos, tízből kilenc nőt érintő, nyárra lefogyok, télen hízok, de a pulcsi eltakar körforgásban. A konditermeket untam, futni meg fusson az akinek két anyja van. Olvastam néhány cikket a jógáról, hogy mennyire hatásosan formálja a testet, plusz menőnek tartottam az ikonikus pózokat amiket láttam. Egy olyan órára mentem, ami kifejezetten csak a fizikai gyakorlásra fókuszál, vagyis a jógát sportnak tekinti, jógapózok gyakorlásánál nem többnek.

Dante, ha jártas lett volna a keleti kultúrában amúgy egészen biztos, hogy a pokol egyik szobáját jógateremnek írta volna meg. Egy hot jóga teremnek, ahol is örökké az első órádon veszel részt. 

Rájössz, hogy nem tudsz lélegezni. Mármint konkrétan fogalmad sincsen, hogyan kell. Nem valami kitekeredett pózban, csak úgy, simán, ha állsz, akkor se. Tüdőcsúcsi légzés, meg bordakosár meg hasi légzés - hát persze. Mindezt az orron keresztül?! És még mit nem?! Jó, hogy nem a fülemmel kell lélegeznem, köszi! 

Emeld fel a jobb kezedet, a ballal pedig nyújtózkodj lefele. Pipa, ez megy. Most a bal lábaddal lépj ki jobbra, a jobb mögött, csavard a gerincedet, a lábad a másik füled mögött jön ki körülbelől- ó te jó Isten, nem eshetek el, nem eshetek el, szégyen szemre! Előttem a hetven akárvalahány éves mamika is simán, rezzenéstelen arccal gyakorol, nem eshetek el! Ó dehogynem... 

Azt se tudtam merre van az előre meg a hátra. Meg közben a légzés, meg az izmok, meg a testsúly áthelyezések. Azt se tudtam hol vagyok. 

Az utolsó póz neve hullapóz. Fekszel a hátadon, behunyod a szemed, és még valami légzéses dolog is szóba került, de én csak feküdtem ott, és szépen belehaltam a matracba. 

jóga budapest bakonyi panni

Hogy öt perc telt-e el vagy huszonöt, arról fogalmam sincsen. Arra eszméltem, hogy körülöttem már kicserélődtek az emberek, és a következő órára várók terítik le a matracaikat. Feltápászkodtam, remegő lábakkal kimentem, és a zuhany alatt realizáltam, hogy valami történt. 

Fülig érő szájjal, fizikailag teljesen kifáradva botorkáltam haza, és a milyen volt kérdésre nem tudtam válaszolni.
Járt az agyam egész este, cikáztak a gondolatok a fejemben arról, hogy mi lehetett más, mi az a valami ami miatt különleges volt ez a mozgás nekem. Aztán rájöttem. Annyira magátólértődően adta magát a válasz, hogy felnevettem. Csönd volt. Mármint nem külső csönd, hanem pont ez az örökös agyalás, gondolkodás és reflektálás szűnt meg a fejemben. 

Életemben először. Azt éreztem, hogy ez valami új és fontos dolog, de igazából fel sem fogtam ennek a jelentőségét. 

Ezek után csak azt a kiüresedett, saját hang nélküli elmeállapotot kerestem, amit első alkalommal megéltem. Hol sikerült elérnem, hol nem. De leginkább igen. Vonzott az, hogy egyre ügyesebb, hajlékonyabb és erősebb lettem, formálódott a testem is. 

Hamarosan a mindennapjaim szerves része lett a jóga, legalább minden másnap a matracomra álltam és gyakoroltam. Jó hatással volt rám, mert a folyamatosan csapongó gondolataimat megtanultam fókuszálni. Másrészről pedig rossz hatással volt rám, vagy inkább felforgató hatással, mert kezdett bennem belül valami mocorogni. 

Addig például soha nem fogalmaztam még meg magamnak, hogy ki vagyok én? Azt tudtam, hogy a barátnője vagyok, és ebben a relációban vagyok okos, szép, vagány, kreatív vagy akármilyen. De ki és milyen vagyok én? Fogalmam sem volt. 

Azt mondják, a jóga azért alkalmas arra, hogy megszeresd magad, mert ez lehet sokunknak az első élménye arról, amikor igazán látjuk magunkat.
Nap mint nap ráállsz a szőnyegedre és gyakorolsz. Gyakorolsz ha esik, ha fúj. Hidegben és melegben, lelkesen és letörve nap nap után. Mindegy mi történik kint. Ahogy hajlik a test, hajlik a lélek is. És egyszerűen attól, hogy úgy mozgatod a testedet amire ő ki lett találva a JóIsten által egyszer csak leesik minden máz és burok, a média és a közösség által rádrakott nyomás, és meglátod önmagadat. Pőrén, védtelenül, de végre a saját szemedbe tudsz nézni. És ez a meglátás az, ami elindíthatja a megismerés folyamatát, ami pedig az önszeretésnek ágyaz meg. Amit nem látsz, nem is tudsz megismerni és megszeretni - maximum a fejedben élő, mások által elültetett képet. 

Nagyjából fél év telt el, miközben én naponta jógáztam, és ezáltal napról napra tisztultak a gondolataim és az érzéseim. Kaptam egy eszközt a megismeréshez és a változtatáshoz is: a mozgást, a jógát. Annyira kézenfekvő és csodálatos ez a folyamat! 

Egyre erősödtem és egyre hajlékonyabb voltam. Nem csak testben, lélekben is. Készen álltam, hogy elköteleződjek véglegesen a közös életünk mellett. Azután jött a mondat, beszélnünk kell: Vége.

Másfél hónappal a szakítós péntek után arra jutottam, hogy egyetlen egy dolog van az életemben, ami nem hozzá köt, ami lehetek én, amit egyedül kezdtem el, és alig volt hozzá köze, ez pedig a jóga. 

Elérkeztünk ismét a gólyaálláshoz. Nem nevettem a “pasimon alszom ma”-n. Előrehajol, kilégzés, húz a sarkakon, fejtető a földön. Hajoltam, húztam, leért. Megy ez még jobban is, még közelebb a fej a sarkakhoz, még egyenesebb a gerinc, még-még-még. Gólya-gólya gilice mitől véres...? Bámm-bámm-bámm három pattanó hangot hallottam, majd összecsuklottam. Égő fájdalom a jobb combomban, közvetlenül a farizom alatt, valamint a térd-tájék fölött hátul. 

Az orvos diagnózisa szerint két ponton elszakadtak a combhajlítóim. Megcsináltam magamnak a féllábú gólyaállást. Nem tudtam már járni sem. Mozgásképtelenség.

A modern pszichológia szerint a testünk lenyomata az életünknek. A mozgásunk, a karcaink, a ráncaink, a hájunk, izmaink mind mind emlék, tapasztalat, elválaszthatatlan a test és a lélek, a megélt élet.  A láb sérülése sokak szerint egy nőnél a férfi rész sérülését jelenti. Gyermekkorban ez a figura az apa, felnőtt korban a társ... 

Azzal, hogy teljesen mozgásképtelen lettem ismét be lettem zárva. Most nem egy kapcsolatba és egy szerepbe, hanem a saját testembe. Tényleg és valóságosan meg kellett állnom, nem tehettem mást. Börtönbe kerültem és saját magam tehettem róla. A döntések amiket hoztam addigi életem folyamán és a cselekedeteim vezettek el oda, hogy nem volt más esély, csak ez arra, hogy megváltozzam. Be voltam zárva a testembe és egy zárt és ismeretlen világ voltam magam számára, be volt zárva a lelkem is. Meg kellett mozdulnom. 

Hosszú és kínkeserves évek rehabilitációja következett, egy el Camino sétálás és sok sok gondolkodás.

Rájöttem arra, hogy a testünk egy laboratórium. Melyben felmérhető a belső önvalónk, igazi lényünk. Ha változik a test, változik a lélek is. És fordítva.

A mozgás: meditáció. Út önmagamhoz. Kapcsolódás másokkal. Pár év után ismét újra jógázhattam. 

Számomra az, ha ráállok a jógamatracomra egyszerre terápia és kihívás. Arra a húsz-hatvan-kilencven vagy akár csak öt percre, amíg gyakorlok kapok egy matracnyi szabadságot, egy matracnyi boldogságot.  Nekem ezt jelenti a jóga.

És ezért érzem hatalmas megtiszteltetésnek, ha hozzám jössz gyakorolni. Mert tudom, mire képes, mi vár rád, miben tudlak kísérni. Köszönöm. panni