Mindennapi játszmáinkat add meg nekünk ma!

Még #ezeréve gimiben került a kezembe Eric Berne Emberi játszmák című könyve, emlékszem valami miatt Robert Merle Állati elmék művével olvastam párhuzamosan. Talán az e-betűk vonzásában éltem, csuda tudja.

Mindenesetre a tranzakcióanalízis atyja, aki bevezette a játszmát, mint alapfogalmat az egyetem alatt és a life-coaching tanulmányaim során végig kísérte az utamat. Az njoynál egyre többen kerestek meg minket kapcsolati, munkahelyi, életvezetési gondokkal, ezért írunk ilyenekről is. 

Most az emberi játszmákról: mert érdemes tudatos szinten vizsgálni a saját és a körülöttünk lévők reakcióit és szerepvállalásait egyes szituációkban. 

A társas érintkezések adják az alapját az életünknek, viszont bizonyára sokszor érezted te is úgy, hogy valami félrecsúszott. Hogy valakivel folyamatosan ugyanazokat a frusztráló köröket nyomjátok már évek óta, esetleg, hogy bár más személyekkel, de azonos szituációban időről időre ugyanolyan kilátástalan, frusztráló helyzetbe kerülsz.

Szerepek, énállapotok

Berne szerint egy szituációban három különböző énállapot közül választhatunk, hogy melyikkel veszünk részt.

  • Szülő: gondoskodik és kereteket szab, tanít/okít. Tanács, kritika, parancs, számonkérés. Fölülhelyezkedés

  • Gyermek: gyermekkori érzésvilág aktiválódik. Szabad, gondtalan, játékos, sértődékeny, védelemre vágyó, sokszor dacos, lázadó reakciók
     
  • Felnőtt: jelen helyzetre adott objektív reakció, érzelmektől kevésbé fűtött, racionális, optimális döntéshozás.

Énállapotaink percről percre változnak. Egy adott énállapotból szólítjuk meg a másiknak egy vélt énállapotát. Például: Felnőtt- Felnőtt:  - Merre van az opera? - A negyedik utcán fordulj jobbra, ott lesz.
Gyermek-Szülő: - Tudnál segíteni bekapcsolni a gépet, már megint nem megy. - Ezerszer mondtam már, hogy ne úgy csináld.
Gyermek-Felnőtt: - Már megint nehéz volt a munkahelyemen, tuti utál a főnököm, mert... - Nézd racionálisan, nem vett volna fel ha utálna.

Gond a szituációban akkor lehet, hogyha nem az énállapotnak megfelelő reakciót kapjuk. Lásd az utolsót. Vagy például, ha Felnőtt szerepben hiszti nélkül racionálisan felvállaljuk a párunk előtt, hogy egy szituáció például nehézséget okoz számunkra, mire kapunk egy Szülői kioktató választ. Ezekben az esetekben a tranzakció frusztrációval zárul, és legtöbb esetben megszakad. Az énállapotnak megfelelő reakció azonban a végtelenségig folytatható szituációhoz vezethet, amiből kialakulhat a:

Játszma

A fenti példák egy része is, és a valós életben való társalgások (sajnos) nagyobb része is két szintű. Van a felszín, ami egy témáról szól, pl a munkahelyi problémákról, és van egy rejtett jelentése, pszichológiai szintje. 
A legjobban ezt a "megmutatom a bélyeggyűjteményemet - dejó, mindig is érdekeltek a bélyegek" tipusú - Tetszel, dugunk? Hát persze! példával lehet érzékeltetni.

A játszma tehát egy olyan szituáció, melynek a kimenetele előre látható, egy adott forgatókönyvet követve zajlik a folyamat, és a végén mindenki megkapja a saját "nyereségét". 

Automatikus reakciók görögnek egymás után, és senki sem önmaga igazából. Akármely szerep is a miénk (az üldőző, az áldozat, vagy megmentő) automatikus reakciók összessége, ahol a játszmabeli szerepnek megfelelő “nyereségeket” zsebeljük be, melyek aztán hozzájárulnak a játszmával fenntartani kívánt nem őszinte énképhez.

Ezek az énképek lehetnek az "engem senki sem szeret, mindig történik velem valami" "a nekem mindig igazam van" "a rajtam nem lehet segíteni" ... bármi lehet.

Egy játszma úgy zajlik, hogy "A" személyünk kiveti a horgot, mely eltalálja "B" személyünk gyenge pontját. Ezért kezd el reagálni, és a gépezet beindul, automatikus reakciók visznek az előre sejthető végkifejlet felé.
Például "A" megerősítést szeretne kapni arról hogy ő rajta nem lehet segíteni, és elkezd panaszkodni "B"-nek, aki pedig tipikus megmentő tipus. "A" bár úgy tűnik segítséget kér, igazából a saját igazát akarja bizonyítani a szituáció végére, meg akarja erősíteni, hogy rajta nem lehet segíteni. "B" alapvetően tudja, hogy hiába mond akármit is, "A" egyik megoldásötletét sem fogja elfogadni, mindig kifogással fog élni. Mi a végeredmény? "A" megerősödik abban, hogy ő menthetetlen, "B" pedig kihasználva és alkalmatlannak érzi magát, valamint megerősíti azt magában, hogy az emberek bénák és hálátlanok, ő meg mennyire szuper, mert ő bezzeg tudna változtatni.

Hogy ne legyen annyira ködös, biztosan ismerős a következő szitu, amikor valaki munkájáról, kapcsolatáról panaszkodik már hónapok óta, és akármilyen megoldásjavaslatra, átbeszélésre, okos ötletre az "igen de.." vagy az "azt nem lehet mert" a reakció, majd a beszélgetés vége egy sóhajtással a "mindegy".

Kilépés a játszmából

Általában az játszmázik így, akinek az önismerete hiányos, vagy takargatni szeretne valamit, akár egy mély magábanézést maga előtt is. A játszma többi résztvevője ehhez asszisztál.

Persze felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni? Alapvetően a nem rendelkezésre állni lenne a kézenfekvő megoldás szerintem. Azzal ha belemész a másik játékszabályai szerinti játszmába, amiben egyértelműen nem érzed jól magad, a másik frusztrációit is csak növeled, mert kvázi kényszeríted arra, hogy továbbra is ezeket a köröket rója veled. 

Visszatérve az énállapotok részhez, amennyiben el tudsz távolodni a szituációtól és magadnak Felnőtt módjára ki tudod elemezni a történteket, a saját épp úgy mint a másik szerepét és énállapotát, akkor feltárulnak előtted a rejtett mintázatok, valódi célok, és a megfelelő szerepből reagálva meg tudod törni a játszmát.

Például ha valaki egy objektív dologban gyermeki dacossággal reagál a kritikádra, ne vedd elő a Szülői reakciókat és a feddést, hanem Felnőtt érvekkel reagálj, a játszma és valószínűleg a társalgás is megszakad ezzel. Legközelebb mikor kezdeményezel énüzenetekkel Felnőttként a Felnőtt ént célozva próbáld meg kibogozni a szituációt.

A játszmák körbevesznek minket. Ami nehéz az egészben, felismerni a játszmákból származó saját nyereségünket - ez mély önismeretet igényel, a példának hozott "A" és "B" társalgását elnézve mind a két oldalról. Első ránézésre a legtöbb felszínesen vizsgált szituációban a "nyereség" égbekiáltó marhaságnak tűnik, mert hát "miért is lenne jó nekem ez, hogy...?!" viszont hátralépve kiderül, hogy milyen motivációból is tartjuk fenn illetve asszisztálunk bizonyos szituációkhoz, és mindezt milyen énállapotból tesszük. Sokszor egy külső személy meglátásai (ez lehet akár mediátor egy szituációban, akár egy coach) nagyot tud lendíteni, persze ehhez is az kell, hogy megfogalmazódjon a változtatásra hajlandóság.

Érdekes és izgalmas téma kitisztogatni a játszmáktól a kapcsolatainkat, jó kis önismereti trip, és tapasztalataink szerint a belső béke egyik záloga. 

Hogy ha úgy érzed, hogy a fentiekkel kapcsolatban kérdésed van, vagy szeretnél beszélgetni egy felmerült eset kapcsán, keress minket bátran!

 

források: Eric Berne: Emberi játszmák, Sorskönyv, wikipedia