No pain no gain! - De vajon tényleg bele kell halni az életbe?

Fitneszblogok, önmegvalósítós oldalak hirdetik fennen a hollywoodi bodybuilding film híres vagy inkább hírhedt idézetét. Legitimálva saját munájukat, befektetett energiájukat mindezt motivációs céllal. Szenvedés nélkül nincs eredmény. De valóban nincs? Tényleg bele kell halnunk az életbe? Valóban csak a nehezebb, bonyolultabb és az izzasztóbb út a jó?

A minap olvastam egy jóbarát Facebookján egy megosztott irományt, melyben olyasmiről van szó, amit a fiatalok még nem tudnak, hogy a munkanap definíciója a gyötrelem.

Sokáig nem értettem miért érzem magam rosszul az életünk miatt. Mármint azt érzem nem csinálunk SEMMIT. Jelzem, ez a semmitcsinálás nálam az alábbiban merült ki: folyamatosan tanítottam több csoportot, önkénteskedtem a börtönben és három cégnek vittem párhuzamosan az online marketingjét. Ez volt az alap, erre jött rá minden, az njoy, a rehab sessionök, a TED felkészülés, a sok továbbképzés, meg úgy amúgy az élet. Az elmúlt évben a nyaralásunk az 2x3 nap volt, és ezek mind hétvégék. Mert szinte minden hétvégén volt meló/továbbképzés. És mégis folyamatosan azt éreztem, hogy bár reggel elmegyek otthonról, egész nap pörgök, este esek haza, hulla fáradtan mégis boldogan és nem csinálok semmit. Igazi léhűtő vagyok, és sokáig ha kérdezték mit csinálok napközben azt válaszoltam:

Tolom a szelet, hányom a havat, hűtöm a levet, kötöm a lovat..

Az eredmények nem hagytam, hogy befolyásolják az elégedetlenségemet, aztán egyszer csak rájöttem. Abban nőttem, nőttünk fel, hogy a munka az valami véres verejtékkel végzett, jellegéből adódóan szenvedéssel teli dolog, amit csinálsz, mert mást nem tehetsz, viszont egész életedben a hétvégét és a szabadságot várod. És rájöttem, hogy nem ezt csinálom. Hogy én imádom és élvezem a munkámat. Ami kicsinál sokszor. Ami stresszes. Ami mivel nagyon nagy felelősséggel jár ezért megterhelő. Viszont! Egészen ritkán látni panaszkodni, sőt. Általában megkapom, hogy "neked könnyű" amikor ülsz a Starbucksban és csak pötyögsz a gépeden. (éves marketing és üzleti tervet rakok össze). Neked könnyű, csak besétálsz és mondod, hogy nyújtózkodjanak és csináljanak még 10 guggolást (jógát vagy edzést tartok). Nos, igen. Nekem könnyű. Pusztán azért, mert IMÁDOM amit csinálok. És ez nem random szerencse. Ilyenre alakítottam az életemet. Mert valahol, tudat alatt mélyen hittem, hogy a munkába nem kell belehalni. Megfigyeltem magamat őszintén, hogy mik a vágyaim (pl hogy nem vagyok egy 9 to 5 girl) és csak ezek után mentem. Megtaláltam azt a hivatást ami kiteljesít, ahol az áldozatot sem belehalásnak érzem, még ha minden egyes órába beleteszem a lelkem egy kis darabját is. Igen, így könnyű. De mindez nem esik az ölünkbe, tenni kell érte. Önismeret, és utána jöhet csak a mit tehetek. De belehalni nem kell.

Van egy mentorom egy pszichológus hölgy, aki elmesélte az alábbi sztorit: Ő kb 160 cm, és kiégett a konyhaszekrényében a legfelső polcnál a lámpa. Nyilván esélytelen volt, hogy elérje és kicserélje a földről. Ezért fogott egy széket, arra rárakott egy sámlit, és a kettőn egyensúlyozva (jelzem 70+ évesen) kb életveszélyben megcsinálta a körtecserét. És utána idézem "rohadtul büszke voltam magamra. Aztán belegondoltam. Használhattam volna a létrát is. Vagy megvárom míg a fiam délután ideér és megkérem, hogy cserélje ki. De ehelyett én teljesen fölösleges energiát és szenvedést vállalva "dolgoztam" és a végén jólesően vállveregettem mennyire király vagyok. " Ez is eléggé jellemző ránk, hogy nem gondolkodunk, hanem reflexesen megyünk a nehezebb, bonyolultabb felé ami után átszellemült arccal mártíromságunkat és belső/külső erőnket mindenki elég tálalva megdicsőülünk. 

Az el caminón sétálva a naplómban többször felbukkan a kérdés: Vajon azért vagyunk itt, hogy szenvedjünk? Csak az az érték amibe belehalunk? Egyértelművé vált számomra a válasz, hogy nem. Értelmesen meg kell vizsgálni a szituációkat, és dönteni. A lámpaszerelős esetben teljesen fölösleges volt a pain, mert igazából az eredmény nem indokolta a "szenvedést". Azt gondolom el kell fogadni a segítséget, a dolgokat amik örömöt okoznak és könnyen jönnek. Nem azt mondom, hogy ne tedd oda magad a szituációkba.

Fitnesz blog. #nopainnogain - haha, mindez sajtreszelő hasú testépítők, fitneszmodellek insta képein - és le a kalappal előttük, sose lennék képes rá - csak de mindezt csak azért mondom, mert számomra nem fontos, és perpill nehezen tudom elképzelni, hogy ez álljon a fontossági piramisom élén. Viszont sajnos, ez a motiváció  hozzánk hasonló embereket bizonytalaníthat el. Hogy szenvednem kell, hogy egészséges meg fitt legyek? Na kössz nem, hol az a hamburgerem? Akik követtek minket, velünk vagytok a FB csoportban láthatjátok, ez egyáltalán nem erről szól. Nyilván az első egy két hónapban ha nem vagy szigorú magaddal akkor nem tudod átalakítani a szokásaidat. De ez az egész egészséges életmód gyönyörű, élvezeted, magától értetődő, szerethető. Nem kell belehalni.

Inkább élvezni. Mint ahogy az egész életet. Okosan, szeretettel, munkával. A helyünkön. Amit csak önismerettel találunk meg. De itt van rá az egész élet :)

njoy!