A tökéletesség nyomában... A túl nagy célok hátulütőiről

   

Adj bele mindent, vagy inkább ne csináld egyáltalán!

Ez volt az a gondolat, ami végigkísérte a pályafutásom. Ez persze nem feltétlenül egy rossz dolog. A folytonos fejlődés és gyarapodás egyik alap pillére, hogy mindig újabb célokat tűzünk ki magunknak. Célok nélkül nincs kihívás, nincs irány és aztán nincs is beteljesedés. Ezek a célok lehetnek könnyen realizálhatóak, de sokszor olyanok is, amiket biztos, hogy ebben az életünkben, de még talán a következőben sem fogunk elérni. Ez utóbbi úgy vettem észre egyre gyakrabban fordul elő manapság a környezetemben. De miért is baj ez? Hiszen ha nagy dolgokat akarunk véghezvinni, akkor nagy célokkal kell dolgoznunk, nem? Hát nem…

Egy könyv, amibe nemrég belefutottam, már a címében is azt hirdeti, hogy „hogyan legyünk imperfekcionisták…”. Ebben a könyvben az iró 3 fő fajtáját határozza meg a tökéletességre vágyóknak, azok szerint, hogy milyen célok kihelyezésével illetve milyen körülmények megteremtésével érzik magukat motiváltnak és eredményesnek. 

imperfect

Körülmények alatt értem például a tökéletes helyszint. Sokaknak az edzés például csak edzőteremben, gépekkel, súlyemelőrúddal, 4 fogásos húzódzkodókerettel képzelhető el. Ez rendben is van, ha ezek az eszközök a céljaik eléréséhez nélkülözhetetlenek, de ha egy olyan környezetbe tévednek (munkahely, nyaralás, …), ahol ezek nem adottak, ugyanúgy rá kell tudniuk szánni magukat egy edzésre és nem ettől függővé tenni.

De ilyen körülmény lehet még a napszak is. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony csak reggel tud edzeni, viszont egyszer közbecsusszan valami váratlan, akkor csak nem kéne az aznapi edzést teljesen kidobni az ablakon, mert este ugyan lenne 1 szabad órája, de az már kívül esik az „ideális”-on. Viszont az is biztos, hogy több lenne, mint ha nem edzene semmit. Vagy felhozhatnám az eszközbéli szükségleteket is. Szerintem mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki állítása szerint a kedvenc alsónadrágja, mikiegeres térdzoknija, apjától kapott Björn Borg fejéről elcsent fejpántja, vagy a kedvenc Lady Gaga sláger bömbölése nélkül nem tud edzeni. Ezek mind olyan környezetbeli tényezők, amik aztán lehet, hogy tökéletessé tudnak tenni egy tréninget, de a hiányuk ugyanakkor egy ilyen hozzáállással még sokkal károsabb lehet.

 A minőségi tökéletességet hajszolók azok, akikre általában a tökéletességgel összefüggésben szoktunk gondolni. Ők azok, akik nem tűrnek el a tökéltes végrehajtásnál egy minimálissal is kevesebbet, mert akkor már az egész is egy nagy trágyadomb lesz. Ez a fajta viselkedés manapság a munkahelyeken figyelhető meg leginkább, de otthon is felütheti a fejét. Gondoljunk például egy olyan valakire, aki a lakhelyét állandó tisztaságban kivánja tartani, vagy egy szülőre, aki a gyerekétől csakis a kitűnő bizonyitványt fogad el, semmivel sem kevesebbet. Egy darabig motiváló lehet ez a fajta elvárás, de hosszú távon frusztrációt illetve sikertelenség érzetét keltheti benne, ha valamiért nem úgy görbülne a jegy, mint azt otthon anyuapu elvárja. Későbbiekben ezt aztán egész életében magával cipelheti.

Valamint vannak a mennyiségi perfekcionisták. Ők a sikerüket egy mennyiségi mutatóban mérik, ami ha csak egy ecsetvonással is kevesebb, mint az elvárt, akkor az egész projektet bukásnak fogják fel. Ez egy igencsak kényes fajtája a tökéletességre hajtóknak, mert túlmutat a körülményeken és a minőségen. Tökéletes mértékű eredményeket tűz ki célul. Lefogyni X kilót, megemelni Y súlyt, hazavinni Z mennyiségű zöldhasút. A gond ott kezdődik, ha ezeket az ismeretleneket egy valakitől ellesett számmal akarják behelyettesíteni. Ha bármilyen közösségi oldalon körülnézünk, hamar rá fogunk akadni valakire, aki nagyobb, erősebb, ügyesebb, gazdagabb, mint mi, majd azzal cseppet sem törődve, hogy az illető élete szöges ellentéte a mienknek, az elért céljaikat mindenfajta változtatás nélkül magunkévá tesszük, mert hiszen neki is sikerült valahogy. Ez aztán ismét egy olyan lefelé tekergő csúszdába rakhat minket, amit egyrészt felismerni is nehéz, nemhogy kiszállni belőle. A jussunk meg nem lesz más csak stressz, kilátástalanság és eredménytelenség.

Ha esetleg valamelyik pontnál magadra ismertél volna, nem feltétlenül jelenti azt, hogy káros úton haladnál. De ha a frusztráltság és eredménytelenség érzése állandóan jelen van az életedben, lehet, hogy nem a te hozzáállásoddal, teljesítményeddel van a gond, hanem a kitűzött céllal. Ilyenkor jól jön, ha számot vetsz és újraértékeled önmagad, képességeid és annak megfelelően fogalmazol meg új célokat.

Tökéletességet elérni úgy sem lehet, de közelíteni felé érdemes. És igenis örüljünk minden kis lépésnek is, amelyet útunkon teszünk menjünk bármerre is.

Ha szeretnél időben értesülni, ha blogposztot irtunk, vagy feltöltöttünk valami érdekeset, kattints ide, és iratkozz fel a listára. Nem spammelünk, heti egy összefoglaló levél max :)