Bácsi Fanni

bácsi fanni jógaoktató

A jóga nekem….. állandóság

A jóga oktatása nekem….. kreativitás

 

Mindig szerettem volna mozgással foglalkozni, de valahogy a “hangos zenére kiabálva ugráljunk” nem lett soha az én világom, pedig próbálkoztam vele nem is egyszer.

Olvastam valahol, hogy az embernek meg kell találnia azt a mozgásformát, amire reagál a teste. Addig hiába futsz kilométereket, vagy ugrálsz, nem lesz változás, és már úgy érzed, benned van a hiba. De nem, csak merni kell tovább keresni és sok mindent ki kell próbálni, meg kell tapasztalni.

Amikor elkezdtem jógázni rövid időn belül megéreztem ezt. Olyan helyeken formálódott át a testem, ahova azelőtt semmilyen mozgásformával nem tudtam hatni. Valamiért azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy jógázzam a legmegfelelőbb út fél év otthoni jógázás után egy 200 órás oktatói tanfolyam elvégzése. Nem tudtam, mire vállalkozom, de a célját elérte. Elindultam a jóga útján, és ez lett az egyetlen mozgásforma, ami hosszútávon megmaradt az életemben és már nem csak a testem, de a lelkem is reagál rá. Amióta jógázom, nyitott lettem minden más mozgásra is, hiszen minden kiegészíthet mindent, most már örömmel futok is, ha éppen úgy tartja kedvem.

Az oktatás, óraírás nekem kreativitás és szabadság. A matracon pedig nincs lehetetlen, ha segítséget kérsz, ha segédeszközt használsz az is teljesen rendben van. Benned megszületik a kíváncsiság, hogy kipróbálnál valamit, én pedig segítelek, hogy el is juss oda a saját utadon, a saját tempódban, hiszen így is kiegészíthetjük egymást.

Ha szeretnél a finom vezetésemmel jógázni, akkor szeretettel várlak vasárnaponként az njoy nagytermében 15.00 és 16.30 között adományos jógaóráimon. Mire számíts: kreatívan összeállított középhaladó vinyásza flow alapú jóga, ahol az egyes ászanákban néhány légzésig benne is maradunk. Nincs erőltetés, minden megoldás helyes, bármi használható – tégla, heveder, párna, fal -, ami téged segít az utadon.

Már minden megvan benned a jógához, csak indulj el.

Fanni

ps: az óra adományos jellegű, a bérletedet nem tudod felhasználni rajta. Az adott összeggel, amit gondolsz, a terembérlethez járulsz hozzá. Köszönöm.

Facebook oldalam és Instagram oldalam

Gyakorlásom:

  • Astanga első sorozat

  • Vinyásza flow órák

  • Saját, szabad gyakorlás


Fanni videói itt :)


Végzettségek:

  • Bakonyi Panni mentorképzés (2018. ősz)

  • Flow yoga. Muditayoga, Czapári Edit Dittó vezetésével (2017-2018)

  • ELTE-BTK Informatikus könyvtáros szak BA-MA (2009-2015)